2013. augusztus 31., szombat

26. rész Turné?!

Sziasztok! Mivel nmsokára suli, rendszert fogok bevezetni. Minden héten egyszer, VASÁRNAP kaptok részt.Köszönöm a 19 feliratkozót, és a majnem 6000 megtekintést, amit tőletek kaptam. A visszajelzéseket (kommenteket) is. Sosem gondoltam volna, hogy ennyi embernek tetszik az, amit csinálok. Itt is a következő rész, amit ismét szívvel-lélekkel írtam. Jó olvasást!

26. rész Turné?!
A hírt mind, együtt közölték.
- Turnéra megyünk!- ordították, körülbelül mintha süket lennék.
- Ez remek! De velem mi lesz?!...- tanakodtam, mert egyedül nem maradhatok, hazamenni pedig most, hogy Becca is hazament, nem szeretnék.
- Ezen ne is törd magad..- kezdte Kendall.
- Jössz velünk!- kiáltották ugyancsak együtt.
- Egy gonddal kevesebb. Mikor indulunk?- tettem fel a kérdést.
- Egy hét múlva- válaszolt Logan.
- Ez remek! De felmegyek, és átöltözöm, mert nem készültem fel arra, hogy buli lesz- jelentettem ki, majd felfelé vettem az irányt. A zacskók között válogattam, hogy melyik ruhát is húzhatnám fel, mikor kopogtak.- Szabad!- adtam meg az engedélyt a belépni akaró illetőnek.
- Beszélhetünk?- nem fordultam meg, de a hang alapján tisztán tudtam, hogy Carlos lesz az.
- Mégis mit?- kérdeztem vissza flegmán, mire egy kicsit mosolyra húzódott a szája.
- Tudod te azt nagyon jól- fordította komolyra a szót.
- Carlos, ezzel csak összezavartál. Szeretem Kendallt is és Jamest is. És azt hiszem, hogy az, amit te tettél velem, ahogy te adtad a tudtomra, hogy szeretsz... Téged sem tesz közömbössé.
- Ez azt jelenti, hogy szeretsz?- csillantak fel szemei.
- Valamilyen szinten igen. De nem tudom. Magam sem vagyok biztos abban amit igazán érzek. Lehet, hogy a turné az, ami segíteni fog abban, hogy helyre tegyem magamban a dolgokat- éreztem hogy elpirultam, így tekintetem elkaptam a latin vérű srácról. Egy kicsit várt, majd állam alá nyúlt két ujjával, magafelé fordított, megcsókolt, és kiment. Ez a csók más volt. A legtüzesebb, amit rövid életem alatt valaha is kaptam.
- Szeretlek- rebegtem el félhangosan, mire rögtön számhoz kaptam. Hülye, hülye, hülye!! Hogy szerethetem őt?! Azonnal ki kell vernem a fejemből... Gondolgodtam, mire kikaptam a csomagból egy égszínkék, pánt nélküli, szívdekoltázsú ruhát, a mell részénél kövekkel kirakva, és egy ugyanolyan kék tűsarkút.Gyorsan magamra kaptam, felraktam egy hozzáillő sminket, hajamat átfésültem, és mentem is le a többiekhez. Carlos odasietett a lépcsőhöz, hogy megfogja a kezem, és ezzel lesegítsen.
- Akkor kezdődjön a buli!- Mondta james, majd egy távirányítóval csodát csinált. Diszkógömb ereszkedett le a plafonról, mindenfelé színes fények, és a zene is elindult, ami hihetetlen kreatív módon a bandától a Confetti faling volt. A szám közepén hihetetlen mennyiségú színes papír hullott ránk. Ehez kellett ám szervzés.. Elmosolyodtam, és mivel a tánctól szomjas lettem, kimentem, hogy igyak valamit. Éppen töltöttem ki a vodkanarancsot, mikor valaki átölelt.
- James vagy Carlos?
- Találd ki- szólt hozzám direkt elváltoztatott hangon, hogy ne ismerjem fel. Ezzel nem sokra ment, mert így is felismertem.
- James, kérsz te is?
- A francba! Túl régóta ismersz...- próbáltam kibújni öleléséből, de nem ekngedett.
- Engedj el, kérlek..
- Nem. Egy kicsi puszit kérek- hajtotta be fejét, hogy el tudjam érni.
- Nem kapsz, és engedj el.
- Különben?
- Szólok a bátyámnak.
- Akkor nem puszit kérek, csak azt, hogy gyere vissza a szobába, mellém.
- Vissza tuti, nem megyek. Ezt elfelejtheted. Nem fogod velem mégegyszer eljátszani azt, amit megtettél... Nem. Nem vagyok könnyű préda. Szeretsz? Közdj meg értem, és bizonyíts- mondtam, megittam a piát, kiszakítottam magam kezei közül, majd felfelé vettem az irányt, ám valaki megakadályozott.

1 megjegyzés: