27. rész
- Kendall, légyszi. Engedj el- kérleltem, de nem tágított. Érezni lehetett rajta, hogy már nem szomjas.
- Nem. Beszélnünk kell. Kezdjük újra.
- Nekünk nincs mit újrakezdeni. Dobtál, kész. VÉGE. Értsd meg- kicseleztem, és felmentem. Elmerültem gondolataimban. Miért van az hirtelen, hogy a bátyám összes haverja velem akar összejönni? Miért van az, hogy Rebeacának tönkre kellett tennie mindent? Egyáltalán miért gondolok rá akkor, amikor el kéne engedjem az életemből? Átvert, megszegte az ígéretet, amit még kislányként tettünk. Úgy emlékszem rá, mintha csak tegnap lett volna, ahogy kimondtuk: Barátok a bajban is! A francba.. Miért? Miért kellett csalódnom? Remek nyaram van, mondhatom. Kimentem a medencéhez, messzebb a zajtól, mert saját gondolataimat sem hallottam bent. Elegem van.
Egy pár perc elteltével kijött Logan. Pont rá volt szükségem, Ő az egyetlen, aki biztos az életemben.
- Hey, Sütike, te mit keresel itt?- szólított meg.
- Hosszú történet. Te hogy kerülsz ide?
- Tudtam, hogy szükséged van rám. Nem találtalak bent, és éreztem, hogy valami nincs rendben.
- Túl jól ismersz..- paskoltam bele vállába, majd elmeséltem neki a friss eseményeket.
- Húgi, vonzod a bonyolult helyzeteket- közölte, majd magához húzott.
- Nem tehetek róla, egy szerencsétlen vagyok- ennél a mondatnál már könnyesek lettek a szemeim.- Igazából, ha a három srác közül egyik is szeretne, most nem Te ülnél itt vigasztalni.. Szerintem.
- Lehet, hogy igazad van. Nem jössz vissza?- kérdezte.
- De. Végül is, ha azt kell mutatnom, hogy boldog vagyok.
- Menjünk!- felrántott a székből, és buliztunk tovább.
Hihetetlen kemény volt a másnap. Mindenkivel megváltozott a kapcsolatom mióta idejöttem. Kendallbe beleszerettem. Jamest nem tudom elképzelni mint barátom, nehogy csak egy éjszakára kelljek neki, Carlos meg.. Ő cuki, de még mindig olyan, mint a második bátyám. Emlékeimből előkutattam azt a ruhát, amit az állítólagos dupla randira vettem. Kitúrtam a szekrényből, és felvettem.
Azt gondoltam, ez valahogy segíteni fog. Még nem tudom, hogyan, de elindultam egy úton, amit követnem kell. Meg kell változnom. Nem lehetek az a kislány, aki eddig voltam, akivel csak játszadoznak. Ebből elég.
Lementem a nappaliba, de senkit nem találtam itthon. Bementem a konyhába, hogy igyak valamit, és ahogy a bátyám szokta, hagyott egy cetlit, hogy stúdióznak.
Főztem egy finom húslevest, aztán kihasználtam a magányt. Hihetetlenül jól esett. Visszavettem a farmerruhát, kiegyenesítettem a hajam, és vártam a fiúkat, akik 10 perc múlva, szó szerint beestek az ajtón.
- Azta, szörnyen néztek ki! Mi történt?
- Még akkor mentünk el, amikor aludtál. Nem akartunk felkelteni. Ilyenek leszünk egy héten keresztül, amíg folyik a felkészítés..- vázolta fel a tényeket röviden James. Itt meg kell jegyeznem, hogy még fáradtan, kusza hajjal is irtó helyes. Nem tagadhatom, na.
- Főztem húslevest. Kértek?- erre a kérdésre a nyöszörgés helyett, amire számítottam, mindenki felpattant, mint a kisgyerekek, odarohantak az asztalhoz, és elkezdték kántálni:
- Éhesek vagyunk! Enni akarunk!
- Hozom, csak hallgassatok.- csitítottam őket.
- Egyébként, ha itt tartunk, szívdöglesztően áll rajtad ez a ruha- ejtette ki elsőként a mondatot James, majd a többiek megerősítették.- Figyelem emberek!!- mindenki a srácra figyelt.- Khm, köszönöm. Itt, mindenki előtt szeretném elhívni Carolinet randira.
- Ömm.. Ez... Ez hirtelen jött.. Nem tudom, mit mondjak.. Kérhetek egy kis időt?- kérdeztem, de szívem mélyén rögtön igent mondtam volna.
- Rendben. Később visszatérünk rá. Most pedig együnk!- kacsintott, majd leültünk, és ettünk.
Egy pár perc elteltével kijött Logan. Pont rá volt szükségem, Ő az egyetlen, aki biztos az életemben.
- Hey, Sütike, te mit keresel itt?- szólított meg.
- Hosszú történet. Te hogy kerülsz ide?
- Tudtam, hogy szükséged van rám. Nem találtalak bent, és éreztem, hogy valami nincs rendben.
- Túl jól ismersz..- paskoltam bele vállába, majd elmeséltem neki a friss eseményeket.
- Húgi, vonzod a bonyolult helyzeteket- közölte, majd magához húzott.
- Nem tehetek róla, egy szerencsétlen vagyok- ennél a mondatnál már könnyesek lettek a szemeim.- Igazából, ha a három srác közül egyik is szeretne, most nem Te ülnél itt vigasztalni.. Szerintem.
- Lehet, hogy igazad van. Nem jössz vissza?- kérdezte.
- De. Végül is, ha azt kell mutatnom, hogy boldog vagyok.- Menjünk!- felrántott a székből, és buliztunk tovább.
Hihetetlen kemény volt a másnap. Mindenkivel megváltozott a kapcsolatom mióta idejöttem. Kendallbe beleszerettem. Jamest nem tudom elképzelni mint barátom, nehogy csak egy éjszakára kelljek neki, Carlos meg.. Ő cuki, de még mindig olyan, mint a második bátyám. Emlékeimből előkutattam azt a ruhát, amit az állítólagos dupla randira vettem. Kitúrtam a szekrényből, és felvettem.
Azt gondoltam, ez valahogy segíteni fog. Még nem tudom, hogyan, de elindultam egy úton, amit követnem kell. Meg kell változnom. Nem lehetek az a kislány, aki eddig voltam, akivel csak játszadoznak. Ebből elég.
Lementem a nappaliba, de senkit nem találtam itthon. Bementem a konyhába, hogy igyak valamit, és ahogy a bátyám szokta, hagyott egy cetlit, hogy stúdióznak.
Főztem egy finom húslevest, aztán kihasználtam a magányt. Hihetetlenül jól esett. Visszavettem a farmerruhát, kiegyenesítettem a hajam, és vártam a fiúkat, akik 10 perc múlva, szó szerint beestek az ajtón.
- Azta, szörnyen néztek ki! Mi történt?
- Még akkor mentünk el, amikor aludtál. Nem akartunk felkelteni. Ilyenek leszünk egy héten keresztül, amíg folyik a felkészítés..- vázolta fel a tényeket röviden James. Itt meg kell jegyeznem, hogy még fáradtan, kusza hajjal is irtó helyes. Nem tagadhatom, na.
- Főztem húslevest. Kértek?- erre a kérdésre a nyöszörgés helyett, amire számítottam, mindenki felpattant, mint a kisgyerekek, odarohantak az asztalhoz, és elkezdték kántálni:
- Éhesek vagyunk! Enni akarunk!
- Hozom, csak hallgassatok.- csitítottam őket.
- Egyébként, ha itt tartunk, szívdöglesztően áll rajtad ez a ruha- ejtette ki elsőként a mondatot James, majd a többiek megerősítették.- Figyelem emberek!!- mindenki a srácra figyelt.- Khm, köszönöm. Itt, mindenki előtt szeretném elhívni Carolinet randira.
- Ömm.. Ez... Ez hirtelen jött.. Nem tudom, mit mondjak.. Kérhetek egy kis időt?- kérdeztem, de szívem mélyén rögtön igent mondtam volna.
- Rendben. Később visszatérünk rá. Most pedig együnk!- kacsintott, majd leültünk, és ettünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése